all girls have a dirty little secret

szembe köszönt az egyik gyermekkori plátói szerelmem. A füles, vagy az ifjúsági magazin közepéből kitépett poszteren nézegettem és arról álmodtam, hogy egy osztályban járunk és Ő dobál meg az uzsonnájával. Most is nézegethetném és álmodozhatnék róla, de már tudom, hogy mi sohasem fogunk egy osztályba tartozni.

lesznek a költők. Azokból, akiket nem értenek meg; vagy akik nem értik, hogy miért van úgy, ahogy van. Akik bár próbálnak alkalmazkodni, de rájönnek, ha belenyugszanak a dolgokba, ha beleolvadnak a körforgásba, lelkileg silánnyá válnak. Ők azok, akiknek ha elég elszántságuk lenne, ami rossz, ami közhely, azt mind-mind megváltoztathatnák. De senki nem érti őket. Vagy ha igen, akkor is csak a felszínt, a külcsínt veszik észre.

és megvilágosodtam, kétszer is. Ahhoz, hogy igazán értékelni tudjam önmagam és tényleg szeressem azt amit csinálok elsősorban magammal kell kibékülnöm. Sosem kedveltem sem a testem és azt sem ami vagyok. Mindig másra akartam hasonlítani és úgy csinálni a dolgokat, ahogy a többiek. Néha, annyira bámulom a nőket, hogy eszembe jut biztosan azt hiszik leszbikus vagyok. Közben csak irigy. Arra, hogy szebb a bőrük, vékonyabbak, jobb ruháik vannak, magabiztosabbak. Valamit illene kezdeni magammal. Lassan elérem a harmadik ikszet és még mindig csak sóvárgok a fejemben tökéletesített énkép felé, és a hozzáadott értékem talán annyi, hogy
keresztbe tett lábbal sóhajtozom és esténként lefekvés előtt megfogadom, hogy holnaptól más lesz az életem. Aztán reggel felébredek és kezdődik minden elölről. A női magazinok mind azt írják, hogy soroljuk fel mit szeretünk magunkban és összpontosítsunk ezen testrészeinkre, tulajdonságainkra. Ha valaki másfél évvel ezelőtt megkérdezte volna tőlem, hogy mit szeretek magamban, nem tudtam volna mit válaszolni rá, de időközben megszerettem azt a nagy barna göndör szénaboglyát, amit mások hajnak hívnak. Beletörődtem, hogy sohasem lesz olyan egyenes, még a hajaslaci féle hiperszuper egyenesítővel sem, mint amilyet szeretnék. Elfogadtam. Jobban odafigyelek rá és kiemelem mint különleges adottságot. Ha a hajammal képes voltam megbarátkozni, akkor úgy érzem menni fog a testemmel és a lelkemmel is. Először is a motoromra  összpontosítok. Megadom azt amire igazán szüksége van. Olyan tápanyagot, amit fel is tud használni és nem azt ami finom. A biciklizésen kívül pedig más mozgás formát is választok, mégpedig azt amihez éppen kedvem van. Tök mindegy, csak mindennap legyen valami. Ha csak séta, akkor séta nem fogom magam megerőltetni, mindent azért csinálok, hogy nekem jó legyen. Azt hiszem, ha ezen az úton haladok, szépen lassan minden a helyére kerül a lelkemben is. MERT, és itt jön a második megvilágosodásom, folyamatosan csak kesergek, és nekem sohasem jó semmi. A fürdőkádban ülve végig gondoltam az elmúlt évtizedet és nagyon sok mindent elrontottam, de volt olyan időszak is ami teljesen kiment a fejemből. Mielőtt találkoztam vele. Eszem bejutott, hogy teljesen ki voltam békülve az életemmel és hangosan kimertem jelenteni, hogy mindenem meg van. Emlékszem arra az érzésre, ami akkor volt. A teljesen független nő érzésére, aki semmi mást nem kívánt csak őt, hogy teljes legyen az életem. Egy ideig az is volt, majd szépen lassan leépítette belőlem és körülöttem azokat a dolgokat amiktől boldog voltam. Tudom, tudom kettőn áll a vásár, de mentségemre szóljon, hogy igazi szerelem volt. Ezen a héten lesz egy éve, hogy vége, és úgy érzem most már túl vagyok rajta. Fellélegeztem. Jöhet megint azaz N, aki valaha voltam, hogy megint azt tudjam mondani, hogy elégedett vagyok az életemmel és csak rá várok.. igaz egy picit okosabban.

egy multinál dolgozom. Kezdek beleőszülni. A lelkem üvöltve kiált, hogy szabadulj. Közben pedig, amennyire tőlem telik megpróbálok eleget tenni a társadalom elvárásainak. Megköszönve nekik, hogy íly személyre szabott és minőségi munkát végezhetek és mindazt a sokféle értéket képviselő visszajelzést, amitől napról napra egyre szarabbul érzem magam. Legbelül tudom, hogy arról ami velem történik kizárólag én tehetek. Elszúrtam a sulit, elszúrtam a munkát, és elszúrtam az életem. Mindegyikről tudtam, hogy nekem való és jól éreztem magam a bőrömben, de amikor ott volt a lehetőség, én ehhez úgyis kevés vagyok címszóval elmenekültem. Ezen próbálok most változtatni. Művészettel akarok foglalkozni és boldog szeretnék lenni.